Gombányolás!

2018/01/09. - írta: Krajcsó András

Sziasztok!

 

Múlt héten szép időnk volt, nemrég sok eső is esett és ez gombászatot jelent!!! Kedden és szerdán (szeptember 26, 27) szerencsénk volt időt szakítani gombászatra. 

A szokásos módon indult: Béla eljön értem, amíg megiszik egy kávét, én addig összekészülök, majd irány a Berettyó part!

A ballai hídnál letesszük az autót és találomra elindulunk az egyik irányba. Ha balra megyünk a hídtól nem messze egy pici üdülő van az ártéren. A folyó túloldalán egy gátőrház. Ha jobbra indulunk akkor egy kis séta után egy szivattyútelep található.

Balra indultunk, Az üdülőnél bevetettük magunkat az erdőbe. Gyorsan meglelte Béla az első gombát, amit egy Rózsáslemezű tejelőgomba (Lactarius controversus) volt. Ez egy viszonylag nagyobb példány volt, úgy 25 cm széles, tölcsérszerű, fehér termőtesttel, amely vastag és pattanva törik.

Meg is ízleltetett velem egyből, letört belőle egy apró darabot és átadta, hogy rágjam össze és köpjem ki. Mint tudjuk, gombát nem NEM ESSZÜK NYERSEN! Ez a faj, amúgy fogyasztásra NEM ALKALMAS! Én lelkesen követtem az utasítást, számba vettem, összerágtam majd kiköptem. Rögtön elkezdett dolgozni a számban. :D Eleinte csak szépen fokozatosan, majd egyre intenzívebben kezdte marni a szám. Nagyon nagy mennyiségben, szinte mindenhol volt belőle egy kettő.

Kis keresgélés után egy újabb, számomra ismeretlen gomba került elő, ami a Nyárfa-érdestinóru (Leccinum duriusculum) volt, amit az "Alföld vargányájának is neveznek. Ennek a fajnak a különlegessége, amikor megvágja az ember elkezd az alapból fehéres színű termőtest rózsaszínesedni, majd kicsit bepirosodik, lilul, aztán lassan elfeketedik.

20170926_142928.jpgMint a neve is mutatja a nyárfásokat kedveli, méghozzá a fiatalabb nyárfásokban találtunk többet belőle.  A Berettyónál igen keveset leltünk, így egy másik helye kerestünk fel értük, de erről később. 

 

Az ártér után átmásztunk a töltésen és egy újabb erdőbe nyomultunk be, amelyben a nyárfák és a tölgyfák voltak túlnyomó többségben, valmint rengeteg pókháló. Ebből sikerült is összeszednem jó párat! Itt 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://giligan.blog.hu/api/trackback/id/tr6212909212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása