Az indulás

2017/04/28. - írta: kalathor

Sziasztok!

 

Azt, hogy miért indultunk az előző bejegyzésben megválaszoltam. Azt, hogy mik a céljaink a honlapunkon  az alapszabályunkban elolvashatjátok, úgyhogy kicsit személyesebb hangvételű történelmet fogok közzétenni.

Azt hiszem, hogy az én feladatom lesz a visszaemlékezés (még, ha nem is túl régre kell visszaemlékezni), a többiek, majd írnak a mindennapi élményekről, a mindennapi munkákról.

Szóval a megalapulás sem volt egyszerű. Sajnos a törvényszék általában nem túl segítőkész. Pénz nem volt ügyvédre, hogy a megalapulást levezényelje, így magunknak kellett megoldani. Ezt egyébként nem bánom. Ugyan nem nagyon szeretem a paragrafusokat bújni, de sokszor van rá szükség, így ebbe is gyorsan belekóstolhattunk.

A bejegyzéssel egyébként szerencsénk volt. Még az új civil törvény előtt adtuk be elbírálásra a dokumentumokat, így pár hónap alatt be lettünk jegyezve. Volt ismerősöm akinek ez 1.5 év volt. Így viszonylag gyorsan sikerült elkezdeni a munkát. Valójában nem tudtuk, hogy mit is csináljunk. Úgy voltunk vele, hogy majdcsak alakul a dolog. Abban az időben a Nimfea Természetvédelmi Egyesületnél dolgoztam már egy ideje (a jelenlegi kollégák egy jelentős része is ott dolgozott), így volt rálátásunk, hogy ők mit csinálnak, valamint kialakultak a kapcsolatok az ország civil szervezeteivel. Megvallom ez sokat segített az indulásnál és azóta is nagy előny ez a kapcsolatrendszer.

Emlékszem, amikor a munkánkat tervezgettük még a lakásban, vagy éppen a diófa alatt üldögélve. Beszélgettük Gézával milyen pályázatok vannak, amiken el tudnánk indulni vagy éppen a határt jártuk növényeket, madarakat keresgetve. Így visszagondolva nagyon régen történt és nagyon messze jutottunk ettől a ponttól, ugyanakkor valamiért mindig azt érzem, hogy nagyon keveset csináltunk. Persze amikor visszagondolok, akkor rájövök, hogy nem igaz, nagyon is sok mindent sikerült elérni, szépen fejlődünk, de mégis bennem van, hogy tehetnénk többet.

Miután a természetvédelmet a mezőgazdaság, a lakosság oldaláról közelítjük meg ez biztosan igaz is. De nem futja többre...egyenlőre. Sokszor emlegettem már, hogy addig amíg az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy miből tudják megvenni a következő napi kenyeret, amíg azzal kell foglalkozni, hogy miből fizeti ki a villanyszámlát, vagy miből lesz pénz a téli tüzelőre, addig nem lehet rendesen a természetvédelemmel foglalkozni. Nem lehet, hogy pár ember foglalkozik a témával, míg a többieket nem érdekli. Így előrelépés sosem lesz. Nem mehetünk el a szociális problémák mellett arra hivatkozva, hogy arra vannak mások akik foglalkoznak azokkal a területekkel, a mi dolgunk nem ez. Ez egyszerűen nem működik. Minden mindennel összefügg. És a különböző témákkal foglalkozó szervezetek között nemigen van átjárás, mindegyik bezárkózik a saját elefántcsont tornyába. Pedig kellenének pallók a tornyok között, hogy a rendszer jól tudjon működni.

Visszatérve: Nagy segítséget nyújtott az első pályázatunk amit elnyerünk (NEA-UN-15-SZ). A programunk a gyümölcs tájfajtákról és a gyümölcsészetről szólt Kárpát-medencei szinten és fontos eredményeket hozott, hiszen sok esetben ma is ebből táplálkozunk. A vajdasági, kárpátaljai, erdélyi kapcsolataink is innen vannak, melyeket tovább ápolunk és mára már saját programokat is indítunk ezeken a területeken.

A többi programunkról kicsit később írok, bár azt hiszem vajmi kevés embert fog érdekelni (amin nem csodálkozok, megvallom engem sem nagyon kötne le), ugyanakkor hozzá tartozik az egyesületünk előéletéhez. Ígérem, hogy nem fogom túl hosszú lére ereszteni, és elérünk hamarosan odáig, amikor már gyakorlati tudást is át fogunk adni.

 

Szász Béla 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://giligan.blog.hu/api/trackback/id/tr9312409579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása