Tegyük rendbe a csőszházat közösen

2018/09/03. - írta: kalathor

- Újabb önkéntesnap a Giligán Egyesületnél -

 

Ahogy már az előző cikkekben is írtuk, nagy változások mennek végbe a Minta – kertben lévő csőszházon (esetleg ha lemaradt a fejlesztésekről ide kattintva tájékozódhat). 2018 nyarán elkezdődött a Csőszház felújítása, hiszen az egyesület önkéntesei és a lakosság egy része közösségi összefogással hozzájárult a Csőszház rendbetételéhez (bozótirtás, területrendezés, takarítás, tapasztás stb.), így volt ez 2018. augusztus 11-én is mikor ismét önkéntes napon vettek részt az érdeklődők. Reggel 9 órától lehetett a kezekbe fogni a szerszámokat és rendbe tenni a csőszház területét. Főként területrendezési munkálatokat végeztünk, de egy-két önkéntes már a belső falak meszelésének előkészítését végezte. Az egyesület felajánlást kapott, hogy az épület belsejében összeborult kemencének helyreállításához szakértő kezek fognak segíteni, így terveink szerint októberben már kemencés ételekkel várjuk a csőszház megnyitóján a vendégeket.

Reméljük minden rendben lezajlik és sikerül ezt is megvalósítanunk.

Néhány kép az augusztusi önkéntes napról:

img_4172.JPG

img_4182.JPG

img_4171.JPG

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://giligan.blog.hu/api/trackback/id/tr4414219483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása