Szervusztok!
Hol is kezdjem... Először is, nem tudom szavakba önteni, mennyire nehezemre esett, esik belevágnom. Így hát, csak egyszerűen elkezdem.
András vagyok és önkéntesnek érkeztem Túrkevére, a Giligán Természetvédelmi és Hagyományőrző Egyesülethez a "napfényes" Szegedről. Ittlétem nem titkolt oka, hogy tanuljak minél többet, és közben magam is minél jobban megismerjem. Ha eközben még segíteni is tudok, azzal mindenki nyer.
Ebből ennyi elég is lesz mára! Lesz még elég alkalmam mesélni, hogy ismertem meg a csapatot, és miért döntöttem úgy, hogy költözök és az eddigi életem otthagyom. Egyenlőre nem untatnék ezzel senkit. Csapjunk is a lovak közé!
Egy ideje már beszéljük a Bélával (az egyesület elnöke), hogy kéne egy blogot vezetnem, vezetnünk. Ebbe a kalandba nemrég csöppentem bele (nincs egy hónapja), még is rengeteg olyan dolog történt velem, körülöttem, amit érdemes találok leírni. Íme az első!
A reggelt egy kiállítás átszállításával és annak összeállításával kezdtük. A szomszédos Mezőtúrra a Teleki Blanka Gimnáziumba. A többiek, név szerint Marcsi (a kolléganő az irodában) és Béla a dolgukat intézni elmentek, miközben én az utolsó simításokat végeztem a kiállításon. Összeszedte az oda nem illő dolgokat, mint például szemeteszsák, kimaradt kellékek stb. Összeraktam egy nagyobb zsákba ezeket, majd a falnak támasztottam, amikor visszatértek a többiek. Csináltunk egy pár fotót, hisz tudjátok, DOKUMENTÁLNI MINDENT! Mindent, amit csinálunk. Természetesen, már csak a Bagolyvárban jutott eszembe, hogy ott is maradt a zsák, ahova támasztottam az első emelet 10. számú tanterme előtt. Marcsi nagy örömére, mivel övé a projekt, telefonálhatott, hogy mentsék meg. A Bagolyvár az egyesület központja, ezzel a névvel még az előző gazdája illette a helyet, ami meg lett tartva természetesen. Itt van az iroda és az én lakrészem is.
Ezt követően a Mintakertbe mentünk Bélával, hogy kis segítséggel elültessünk, ha jól emlékszem 32 kajszibarackfát. A munka végeztével visszatértünk a Bagolyvárba. Pakolom ki az utánfutót, majd elhagyja a szám egy hangos mondat: BASSZS A KAPA!!! Béla kávéval a kezében pont ekkor jelenik meg az ajtóban, hogy rágyújtson és mosolyogva kérdezi: "Kint maradt?" Hát persze, hogy kint! Így volt egy utam ki a kertbe az elveszejtett kerti szerszámért.
Délután hat fele rávettem magam, hogy bicajra pattanjak és elinduljak. Útközben úgy döntöttem eszek egy fagylaltot, hisz a múlthéten is jól esett nagyon az étcsokoládés fagyi, már csak ezért megérte Túrkevére jönni! Cukrászdába be, fagyival a kézben onnan ki, majd a kerékpárt tolva elindultam a kertbe, közben a headset a fülemben és Édesanyámmal beszélgetve ballagtam. Meséltem neki merre járok, milyen a környék, hogy néhány srác az öntöző csatornában kishálóval épp kishalakat fognak. Régi szokásom, hogy ha battyogok valamerre néha-néha felhívom és beszélgetünk, mindenféle apró cseprő dolgokról. Pont akkor értem a bejárathoz, amikor a tölcsér megmaradt végét épp tüntettem el. Bementem, megkerestem a kapát, majd mikor indultam haza, nem tudtam betelni a látvánníal, nem tudtam nem megörökíteni a naplementét. Elköszöntem, előkaptam a telefonomat lefotóztam, majd szépen lassan hazaindultam, mikor már a nap alábukott.
Egyre többet veszem észre, az ehhez hasonló apró, de mégis fontos pillanatokat és, hogy mennyit is érnek számomra. A fejlődés útjára léptem tán?
Az órára pillantva, mivel már tizenegy elmúlt, ideje zárni soraimat, szép estét!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.