Sziasztok!
A tegnapi nap nem várt fordulattal ért véget. Délután az egyik szomszédom invitálására bicajra pattantam és meglátogattam a pusztán. Rövid kerékpározás után kiértem a tanyára. István kislányával épp a kihajtáshoz készülődtek. Letettem a kerékpárt, bemutattak a kutyáknak, megmutatták az egyik apróságot is, aki még alig múlt el kéthetes.
Az ismerkedés után visszakerült az anyjához, majd ezt követően felsorakoztunk a karám mellett.
Kinyílt kapu, éles füttyentés harsant, majd az addig István mögött fekvő Büszke és Lady villámgyorsan felpattant és egy szempillantás alatt a tehenek mögé került a karámban és a csorda megindult. A két terelőkutya és gazdájuk közötti kapcsolat és összhang bámulatos volt. Nem kellett több egy kiáltásnál, vagy egy fütyülésnél, már reagált is a két kutya, s tette a dolgát. Csodálattal néztem a hatékony összehangolt munkát ember és állat között.
Nem tudom ki hogy van vele, de én most láttam először munka közben ezt a fajtát.
Egy pár szót róluk! A Sinka egy igen különleges, a Hortobágyon a pásztorok mellett maradt kutyák és német juhász, boxer, bull típusú, illetve egyéb fajták tudatos keresztezéséből, majd generációkon át tartó alapos szelekciójából kialakult magyar terelő pásztorkutya. Sima rövid szőrű, álló fülű, felfelé kunkorodó, azaz tekert farkú, temperamentumos magyar terelő pásztorkutya. Nagyon tanulékony és ellenálló. Elsősorban a szürke marha mellett használják és vált be, de eredményesen dolgozik hortobágyi racka nyáj mellett is. Egygazdás, félelmet nem ismerő, erős akaratú használati kutya, amely nem retten meg a felbőszült bikától sem. Igényli a következetesen szigorú keménykezűséget. Legmagasabb magyar terelő pásztorkutyánk. A leírást http://sinka.rasztari.hu oldalról emeltem át.
Kis kitérő után folytatom a történetet.
Amint a marhák elhagyták a karámot és elindultak az úton, a két eb gazdájuk és leánya mögött szép lassan követte a gulyát. Kiérvén a legelőre egyből elkezdődött a legelés.
A pusztán bandukolva ismerkedtünk meg egymással. Mivel a két hónap alatt nem igen beszéltünk, maximum köszöntünk, így Istvánnal nem sokat tudtunk a másikról. Meséltem neki, hogy Szegedről érkeztem és, hogy mennyire élvezem a kisvárosi létet. Ő meg sokat mesélt a pásztor életről.
Lánya Dóri, kissé távolságtartó volt az elején, de sikerült nagy nehezen a kezébe adjam a telefonomat, hogy készítsen egy pár képet, innentől kezdve megtört a jég és az első dolga az volt, lefotózza édesapját.
Beszélgetés közben igyekeztem elkerülni a tehenek által hátrahagyott "meglepetéseke", így alkalmam volt megfigyelni kicsit a helyenként zsombékos, széttöredezett földet és annak élővilágát. Ezt igyekeztem megörökíteni azokat kis társam hathatós közreműködésével. A telefonnal való ismerkedés közben sikerült magát is véletlen lefotóznia.
Íme néhány közösen elkészített kép:
És végül a mai nap kedvenc fényképe.
Már javában szürkült, mire betereltük a teheneket. Befele menet megkérdeztem Dórit, hogy mit szeret odakint legjobban, apja szerint amikor csak alkalma van vele tart. A válasz gondolkodás nélkül jött: "Azt, hogy hogy apunak segíthetek!" A másik amit nagyon imád az a "sok kis boci". Látszott rajta, hogy valóban imádja amit csinál sereghajtóként bátran terelgette a marhákat.
Annyi időnk volt, hogy kicsit rendbe szedjük a kerítést és megitassuk a jószágokat.
Mire hazaértünk teljesen besötétedett. Az este további részét ennek a bejegyzésnek a megírásának szenteltem.
Kérjük segítsétek munkánkat az alábbi kérdőív kitöltésével (tanyatulajdonosoknak/tanyán élőknek szól a kérdőív):
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.